”Ugye, ezt te sem gondolod komolyan, hogy esküvői fotós leszel?”- interjú Németh Tamás esküvői fotóssal. I. rész

Tamást régóta ismerem, az a típus, akinek próbálhatsz ugyan nemet mondani, de a végén úgy lesz ahogyan Ő szeretné. Azt gondolom, hogy attitűdjének és állhatatos munkájának köszönheti azt, hogy ma már olyan munkából él, amit imád.

2019. szeptember 26. - Mike Klaudia

Régóta érdekelte a fotózás, majd egy olaszországi nyaralás alkalmával jött az ötlet, hogy szívesen fotózna profibb géppel. Nemsokkal ezután pedig már egy esküvő kiállításon találta magát, mint esküvői fotós. Munkája egy részét otthonról végzi, így arról is beszélgettünk, hogy milyen kihívást jelent munka-családi élet összeegyeztetése.

 

n2.jpg

Mivel foglalkoztál mielőtt esküvői fotós lettél?

Először suli mellett dolgoztam egy olyan cégnél ahol térképeket rajzoltunk a Google elődjének, navigációs térképeket Amerikának. Ez egy favágás munka volt. Beültél reggel 6-kor, délután 2-kor felálltál, akkor volt a váltás. 40-en csináltuk ezt a munkát, 1 éven keresztül, egy fix project volt.  Volt társaság, passzív dohányosként én is kijártam a többiekkel a dohányzóba, mert ott vannak mindig a jó beszélgetések.

Ezután kerültem egy szoftvereket forgalmazó céghez. Vasazni kellett, ami annyit jelentett, hogy számítógépeket szerelni, nyomtatókat hozni-vinni, javítani, telepíteni. Olyan munka volt, amibe pár hónap alatt bele lehet tanulni. Itt összesen 13 évig dolgoztam. A cég másik profilja egy orvosi szoftver volt, ennek a betanulása kb. egy- másfél év volt, mire azt mondtam, hogy nagyjából magabiztosan tudok válaszolni a kérdésekre. Körülbelül 1000 ügyfelünk volt, erre voltunk öten. Ebből ketten voltunk azok, akik járták az országot és mentek ki az partnerekhez. Kőszegtől Sátoraljaújhelyig. Mivel orvosokról van szó, így egyszerűbb volt velük együtt dolgozni, mivel diplomás emberek. Nem kellett elmagyarázni, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet. De persze néha azért voltak vicces esetek is.

Alapvetően normális emberekkel voltam körülvéve és normális munkát végezhettem.

Az volt a gondom, hogy ennél a cégnél nem igazán tudtam úgy kiteljesedni, ahogy szerettem volna.

Programozóként végeztem, szívesen átvettem volna a szoftveres munka egy részét, de végül csak részprogramozási feladataim voltak. Arra ez kevés volt, hogy jobban elmerüljek a programozásba, viszont szerettem volna komplexebb feladatokat. A főnököm nem igazán delegálta le a munkát, mindent ő akart megcsinálni. A cég üzletpolitikájában volt egy óriási nagy hiba, hogy nem volt B tervük. Volt egy fix folyamat, de nem tudtuk, hogy például mi történik akkor, ha valaki felmondd vagy lebetegszik.

Azt szokták mondani, hogy minden ember pótolható. Nálunk nem voltak ledokumentálva a folyamatok. Meg volt, hogy ezt így szoktuk csinálni, ezt a Tamás tudja, ezt az ”Y” tudja. Ha mondjuk betegség miatt voltam távol, akkor egyszer-egyszer csak megcsörrent a telefon emiatt. Nem volt meg a rendszer. Azért nem csináltuk meg, mert így is működött, mert jó volt így. Nem láttam a hova tartást, hogy mi az irány. Hogy merrefelé megyünk, mik a céljaink. Az év végi vacsora nem arról szólt, hogy összegeztük az évet és elterveztük a jövő évet, hanem arról szólt, hogy sztoriztunk. Jó volt ez is, de nem volt stratégia.

Mi volt az a pont, amikor váltottál és miért? Hogyan nézett ki ez az időszak?

13 év után váltottam. Kb. 3-4 éve dolgoztam a cégnél, amikor elmentem Olaszországba nyaralni és láttam, hogy az emberek nyakában nagy, objektíves fényképezőgépek lógnak. Ez nagyon megtetszett. Nekem akkor egy kb. szappantartó szerű fényképezőm volt, ez arra volt jó, hogy mire 8-10 másodperc alatt bekapcsolt az alatt pont elment a téma és lemaradtam a fotóról, például ha autóból szerettem volna lőni egy képet. Zavart, hogy nincs egy normális fényképezőgépem. Innen indult az egész, hogy miért nem veszek egy normális gépet, ha megtehetem. Akkor elkezdtem nézegetni és végül vettem magamnak egyet, amit hamar kinőttem, elértem a határait és szerettem volna egy még jobbat. Ez nem került kevésbe, és azt mondtam, hogy milyen jó lenne, ha ez a fényképezőgép egy picit termelne is. Az elsővel is fotózgattam már (portré, koncertfotózás). Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha mondjuk, a Zöld Pardon fizetne a fotóimért, de hát senki nem fizetett érte.

Egy Edda koncerten ismerkedtem meg egy fotóssal, aki megkérdezte, hogy fotózom-e esküvőket is. Mondtam, hogy nem, mert túl macerásnak találtam, be kell állítani az embereket, ez nekem bonyolult. Ő elkezdett győzködni, hogy az azért nem olyan nehéz.

Majd ezután jött egy baráti megkeresés. Egy kisebb esküvő, 13 fővel, amit végül elvállaltam, mint fotós. Így kezdődött az esküvői fotózás.

Nem sokkal ezután volt Fehérváron esküvő kiállítás. Felhívtam a szervezőket, hogy szeretnék részt venni, mint kiállító, mint fényképész, majd közölték, hogy nem fog menni, mert már nincs szabad hely. Erre mondtam nekik, hogy pedig nekem van egy szuper ötletem. Ami nem volt igaz, de rögtönöztem és abban a pillanatban kitaláltam, hogy ott a helyszínen a jegyes párokról csinálok fotót, amit rögtön meg is kapnak. A virágosok egy szál rózsát osztottak, a cukrászok süteményt. Mindenki a saját próba termékét.

Német Tamás kiment a kettő darab promo fotójával, amik egy esküvői ruhakölcsönző szalonban készültek. Megvolt az ajánlatom, mint esküvői fotós, aki idén kezdi a fotózást.

Ez volt az igazság, nem árultam zsákba macskát, mindenkinek elmondtam, hogy kezdő esküvői fotós vagyok, de amúgy régóta fotózom.

Bár volt analóg fotós múltam, de ezt nem számítom ebbe bele.

Párhuzamosan ment a főállásom és a fotózás. Ezen az esküvő kiállításon lett 20 db megrendelésem, ami nagyon szép szám, mai szemmel is. Nagyon olcsón vállaltam, ez egy bevezető ár volt. Következő évben ugyanígy csináltam, csak már drágábban, aztán megint drágábban. Közben fejlesztettem a  technikát.

Kaptam hideget-meleget, hogy én ezt, hogy gondolom. Az első komoly komment a nővéremtől jött. Aki azt kérdezte, hogy ”Te ezt komolyan gondolod?” , merthogy az esküvő az komoly dolog. Tudom, hogy hogyan kell kezelni a fényképezőgépet, magabiztosan mozgok egy- egy rendezvényen. Fotóztam korábban már párokat, bár nem esküvőn. Fotóztam már koncerteken, ahol folyamatosan állítgatod a gépet, hogy megfelelő fényekre állj. A koncert lényegesen erősebb dolog. Azt kellett megugranom, hogy az esküvőnél minden egy napra van begyúrva.

Mielőtt ez első fotózásom volt, előtte nem voltam senkivel sem esküvőt fotózni. Nagyon sokan keresnek meg, hogy "hoznák a táskámat”, hogy nézzék, hogy dolgozom, hogyan áll össze a folyamat. Egyszer- egyszer össze tudjuk ezt hozni. Szóval az első fotózásom úgy indult, hogy előtte nem csináltam ilyet.

Ott álltunk a Bory várnál a jegyes párral, akik várták az instrukcióimat. Az első pillanatban leizzadtam teljesen, kicsit oldalra fordultam, kicseréltem az objektívet, 10 másodperc és mondtam, hogy csináljuk. Onnantól ment!

Ez a 10 másodperc annyira megmaradt bennem, ott puhára főttem! Ott azt sem tudtam ki vagyok.

Nem tudom ott akkor mi segített. Nem volt parám előtte. Nem tudom mi rántott ki abból a helyzetből. Azt tudom, hogy az indította el, amikor megkérdezte a pár, hogy mit kell csinálniuk. Az volt az érdekes, hogy őket előtte már a készülődésnél fotóztam, öltözés, nyakkendőkötés. Rutinosan ment, mint most. Semmi gondom nem volt. De amikor odamentünk, hogy Bory vár, beállított képek, akkor lefagytam. Fehérváron akkoriban szinte máshova nem is mentek fotózkodni, csak ide. Ennek egyfajta kényszer értéke volt, hogy ide el kell menni. Ezt amúgy más vidéki helyeken is érzékeltem, hogy a helyi kastélyba (ha van) el kell menni fotózásra. Mert így szokták.

Egy hibát elkövettem, az esküvő előtt nem csináltam bejárást, nem vittem oda modellt. Nem gyakoroltam. És az a vicc, hogy ez már azután a baráti esküvő után volt, amit korábban már fotóztam. De ez volt az első fizetős munka, a Bory várban és ott volt ez a kritikus 10 másodperc. Ezek a képek nagyon kezdetlegesek lettek mai szemmel nézve, de úgy gondolom, hogy tudtam nekik egy olyan vállalható anyagot csinálni, ami azért a pénzért megfelelő volt.

A nővéremen kívül egy netes fórumon kaptam még egy negatív kritikát, ami főként az olcsó áraimról szólt. 2010-ben 30 ezer forint egy esküvőért borzasztó kevésnek tűnik. Viszont volt céges autóm, amit használhattam a fotózásokra is. Így volt kiszámolva az ár. Ez arra volt elég, hogy szívesen csináljam, a fényképező gépem valamennyit visszatermelt és arra, hogy legyen referenciám a következő évre. Ez így volt megálmodva.

Nemsokkal ezután a párom egy barátnőjének az esküvőjén voltunk, ahol megismerkedtem az ottani fotóssal. Megmutogatta a képeit. Nekem leesett az állam, hogy "jézus mária, ezt így is lehet csinálni?”. Olyan képeket mutatott, hogy azt kérdeztem, hogy ezt photo shopoltad és utána visszatetted a gépre?

Ahogy mész előre egy tudományban, annál jobban nyílik ki a szemed. Akkor jöttem rá, hogy mennyi mindent kell még tanulnom ahhoz, hogy tényleg jó legyek ebben a szakmában. Még most sem vagyok jó. Most is azt érzem, hogy nem vagyok jó. Ez a fotós srác nagyon jó irányba terelt és jókor. Mert az azt követő esküvőm már jobb lett, attól, hogy megnéztem korábban az ő képeit.

A fotózást egyébként teljesen autodidakta módon kezdtem el, de segítséggel. Youtube, szakkönyvek, internet. Olvastam régi szakkönyveket is. Mert biztos voltam benne, hogy például a modell fotózás tudománya nem most kezdődött. Azt tudtam, hogy ezt már az 50-es, 60-as években is csinálták. De rádöbbentem arra, hogy könyörgöm, ez ugyanaz, mint a festészet. ”Így tartsd a kezed”, stb., ez már meg van ezer éve, csak más a technika, amivel megörökítjük.  

A visszafordított gépészetet hoznám magammal kapcsoltban példának. Amikor például az oroszok ellopták a japánoktól az xy gépet, majd szétszedték és megpróbálták legyártani. Tehát nem megtervezték, hanem a megtervezettet másolták le.

Kicsit ugyanez volt nálam is a képeknél, hogy láttam egy fotót és addig ütöttem-vertem a gépet, amíg nem tudtam olyat csinálni. Amíg nem tudtam pont olyat csinálni. Meg kellett fejtenem, hogy mitől tetszik és mi a technikai tudás hozzá. Ez működött. Úgyhogy ezzel nagyon szépen tudtam haladni.

Évről évre mentem az esküvő kiállításra, emeltem az áron, így egyre stabilabb jövedelmet tudott biztosítani. Eljött egy pont, amikor azt mondtam, hogy az esküvő kiállítás már kevés embert hív be. Olyan dátumok foglalódtak ( kedvezményes áron) be, ami amúgy is elment volna. Ezután a netes hirdetést használtam inkább. Az esküvői fotós, más esküvői szolgáltatóval összehasonlítva, például cukrász, aki több esküvőre is tud tortát készíteni egy szombaton, addig a fotós csak egy helyre tud menni. Az esküvő fotós nem tud ketté osztódni. Ha egy napra leszerződöm, akkor az a nap már azé az egy helyé.

Szépen felfejlődött ez a munka, úgy, hogy már elegendő pénzt tudok vele keresni, hogy eltartsam belőle magunkat. Illetve még tudni kell, hogy az elején nagyon sok pénzt vissza kellett forgatnom technikába, most már „csak” szinten kell tartani. Régen évente több százezer forintot kellett beletolni. Nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy ezt nem teszik meg. Jóformán hitelt kell felvenni ahhoz a mai szemmel, hogy jól tudj indulni. Egy nagyobb tőke injekció kell.

Mi volt az a pont, amikor azt mondtad, hogy otthagyod a fő állásod és fotósként folytatod tovább?

Született egy gyerekünk, ekkor én már fotóztam 3-4 éve és utána érkezett a második gyerekünk. Ekkor azt láttam, hogy a párom egyedül lesz otthon a két gyerekkel és nem nagyon tudtam, hogy is lesz ez pontosan. Plusz a cégnél elkezdtek olyan irányba menni a dolgok, hogy amit addig szerettem, hogy autóztam, járkáltam ügyfelekhez, ez átformálódott egy távsegítséges, táv support dologba. Azelőtt 5-ből 4 nap autózni kellett. A végén 5 napból 4-et telefonáltam, napi több mint 8 órában. Orvosonként kb. 20 perc beszélgetés volt, ez egy közel 1000-es ügyfélkörnél nagyon sok idő. De végig kellett csinálni. Azt mondtam, hogy nem hagyom így itt a céget, végig csinálom, de utána felállok.

Úgy voltam vele, hogyha menni kell, hát menni kell. Ha jönnek a jelek, észre kell venni és lépni kell.

Szóval megszületett a második gyermekünk, a cégnél a dolgok nem úgy mentek, az esküvő fotózás szépen alakult. A saját egzisztenciámat megteremtettem annyira, hogy nagyobb anyagi kiadás nem volt tervben. Most nem pénzt szeretnénk gyűjteni, hanem szeretném, hogy családban legyünk.  Igazából ez vitt arra, hogy szerettem volna otthon lenni, a fotózás pedig egyre jobban megállt a lábán.

Egyébként a KATA-s vállalkozói forma iszonyatosan jó, azelőtt sehogy nem jártam annyira jól, mint ezzel. Ez is segített.

Úgy voltam vele, hogy legyen meg 4 esküvőm aláírva a következő szezonra. Az már egy jó tendencia ahhoz, hogyha van januárban 4, akkor márciusban meg lesz 14. Ha januárban nem lett volna semmi, akkor ott elgondolkodtam volna, hogy lehet, mégsem mondok fel.

Ezután eldöntöttem, hogy másfél hónap múlva már nem dolgozom. Leültem a főnökömmel, ez egy kicsit érdekes volt, mivel ez egy családi cég, a sógorommal dolgoztam együtt. Az ő édesapja volt a főnököm.

A felmondásomra ennyit reagált: "Akkor fel kell adni egy álláshirdetést”.

13 év után ez picit erős volt. Nem kérdezte meg, hogy miért, mi az oka, szeretnék-e nagyobb fizetést. Ez egy picit zavart, hogy így fogadta a dolgot. Lehet, hogy zavarta őket, hogy én szerettem volna a cégben valami tendenciát látni. Sajátomnak tekintettem azt a helyet. Úgy tekintettem a cégre, az ügyfelekre, a céges autóra, mintha a sajátom lenne. Az egy picit fájt, hogy nem kérdezték meg, hogy miért megyek el? De utólag azt mondom, hogy lehet jobb volt így. Az is lehet, hogy várták, hogy felmondjak. Nyilván, családtagot, nem lehet csak úgy kidobni, annak nyomós okának kell lennie. Ki tudja. Nem is számít most már.

Ez tavaly januárban volt. Február 28-án tartottam egy "nyugdíjas búcsúztatót". Elbúcsúztam a munkámtól, mint, ahogy korábban a nyugdíjba vonuló szüleimtől láttam. Másnap büszke voltam arra, hogy reggel elsétálok a gyerekemmel az óvodába, ahogy azelőtt soha.

A nyugdíjas búcsúztató után született meg Bence, a kisebbik. Aztán kezdődött az esküvő szezon.

Váltás kapcsán sok helyről hallottam azt, hogy a család miatt nem lépnek ki a biztos munkahelyről. Nálatok ez mennyire volt szempont, hogy az anyagi biztonság miatt inkább mégis alkalmazott maradsz?

Amikor elkezdtem a vállalkozói létet, annyi pénzzel számoltam, hogy kenyérre fussa. Addigra minden hitelt kipörgettünk, nagy kiadásunk nem volt. Van mindkettőnknek egy-egy használt autója, van lakásunk. Nekünk most nem nagy pénzt kellett gyűjteni, hanem csak a konyhapénzt kell előteremteni. És arra ez elég volt.

Ne legyen az ember vállalkozó úgy, hogy majd akkor fogja megvalósítani és révbe vinni élete nagy céljait. Ha nem tud házat venni a fizetéséből és úgy dönt, hogy elmegy vállalkozónak, mert akkor majd dől a lé, akkor abból sem fog házat venni. Ahhoz kell egy pár év, hogy majd az is meglegyen. Mindenképpen van egy olyan pont, amikor egy picit megcsappan. Ahhoz kell tőketartalék.

Ne legyen, túl nagy a cél vagy már legyen meg. Arra, hogy egy családot eltarts, arra egy kezdő vállalkozás nem elég. Én nagyjából 9 éve fotóztam már, amikor áttettem magam csak esküvői fotózásra. Az már elég volt arra, hogy az elejét átvészeljük. Ez volt a tavalyi év nagyjából.

Sokan elkezdenek spórolni, mikor vállalkozni kezdenek. Hogy nem kell olyan jó autó, vagy nem kötök inkább cascot. Murphy, tuti akkor fog beütni valami. Nekünk ekkor kellett fél milliót költeni az autóra. Az objektívem is akkor ment tönkre. A szervízben pedig közölték, hogy ezzel már nem sokra fogok menni. Újat kellett venni, 910 ezer forint. Ekkor jön a matek, hogy hogyan tovább, milyen alternatívák vannak. Nem szabad spórolni semmin, mert a végén sokkal többe kerül.

Az interjú második részét jövőhéten olvashatjátok! Beszélgetünk arról is, hogy mi a vállalkozói lét legnagyobb előnye és hátránya, illetve, hogy hogyan lehet összeegyeztetni az otthonról dolgozást a családi élettel. 

Ha Te is karrierváltáson töröd a fejed, de nem tudod, hogyan, merre tovább, gyere el coachingra és vedd kezedbe az irányítást!

A bejegyzés trackback címe:

https://multiszokeveny.blog.hu/api/trackback/id/tr8615159488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.