Úristen, vállalkozok!

2019. július 29. - Mike Klaudia

Onnantól, hogy biztos voltam benne, hogy hosszú távon mást szeretnék csinálni elkezdtem nyitott/ nyitottabb szemmel járni azzal kapcsolatban, hogy akkor mi is lenne az én utam. Mit is csinálnék szívesen?

Nem sokkal ezután egy barátnőm ajánlott egy coaching tanfolyamot. Mivel szerettem volna az önismereti dolgokba is jobban belemerülni-, mert hát csak nekem kell legjobban tudni, hogy mit is kezdjek magammal- így a coach képzés támogatta a bennem zajló folyamatokat is, valamit akár egy új karrier lehetőségét is magában hordozta.

back-to-school-conceptual-cube-207658.jpg

A képzést munka mellett csináltam, kéthetente hétvégén voltak az órák. Akkoriban elég sok volt bent a munka, illetve lakást felújítottunk, majd költözködtünk így ez egy elég sűrű és fárasztó időszak volt. Viszont azt vettem észre, hogy másképp vagyok fáradt. A hétköznapokkal ellentétben szombaton reggel lelkesen ébredtem, mert vártam a tanfolyamot. A nap végére mindig kipurcantam, de úgy, hogy közben tanultam, fejlődtem és minden egyes alkalom egy újabb felfedezés volt a saját működésemről (is).

A képzés befejeztével még nem tudtam pontosan, hogy hogyan is tovább. Mert egyrészről tudtam, hogy az ott tanultakkal másoknak is segíthetek, viszont volt bennem jó sok félelem, hogy hogyan vágjak bele. Mert ugye eddig a munkahelyen megmondták mit kell csinálni és olyan szempontból nem volt tétje a dolognak, hogy tudtam, a fizetésem megérkezik a hó elején.

Ez viszont egy teljesen új terep volt nekem, hogy elindítsam a coachingot, mint a saját kis vállalkozásomat, főállás mellett.

Aki már vállalkozott, az tudja, hogy nem elég, hogy jó vagy abban, amit csinálsz, de közben még értened kell ezer más dologhoz is. Gondolok itt a mindenféle marketing és social media és webes dolgokra. El kell adni magad és a portékádat. Nekem ebben hatalmas segítség volt a párom, aki webes dolgokkal foglalkozik. Így együtt kitaláltuk, hogy pontosan mire is lesz szükségem, ő pedig megvalósította.

Ezen kívül még helyet kellett keresnem, ahol meg tudom tartani a coaching üléseket. Hogy az utazással minél kevesebb idő menjen el, igyekeztem a munkahelyem környékén találni valamit. Ez először nem sikerült, így pár hónapig a Mammut mellett egy barátnőm lakásában béreltem helyet. Később pedig találtam egy szuper közösségi teret az irodától 5 perc sétára. Mivel munka után kezdtem a coachingot, így sokat számított, hogy az utazással már ne veszítsek időt.

Ha valaki belevág egy vállalkozásba, mindig az a nagy kérdés, hogy honnan jönnek majd az ügyfelek, megrendelések?

Én az elején hirdettem, először FB-on, ami nem igazán vált be. Mert oda inkább szórakozni járnak az emberek. Ezután kipróbáltuk a Google Adwords-t, ami már sokkal jobban szerepelt. Itt már tényleg megtaláltak azok az emberek, akik coachot kerestek.

Mikor bejelentkezett az első ügyfél, konkrétan levert a víz. Jöttek a parák, hogy most akkor ez, hogy lesz? Komfort zóna elhagyás volt ez nekem a javából. De ezt csak így lehet. Ezeket a köröket nem lehet megspórolni.

Egy esős, augusztusi délután volt, amikor találkoztam az első coaching ügyfelemmel. Ő igazából csak kíváncsiságból jelentkezett be, nem volt konkrét problémája, elakadása. Feltérképeztük az akkori helyzetét, de nem találtunk olyan területet, amiről ő is úgy gondolta, hogy érdemes vele bővebben foglalkozni. Így ez egy egy alkalmas találkozó volt.

Túl voltam életem első coaching ülésén,juhúúúú!

Ezután azért már könnyebb volt. Persze minden egyes új ügyfél egy új kihívás is, de egy idő után már inkább kíváncsiság volt bennem, mint félelem.

Beindultak a nagyon dolgos hétköznapok, napközben főlállás, este coaching.

Hogy melyek voltak ennek az időszaknak a tanulságai, nehézségei, arról részletesebben jövő héten írok!

Addig is írjatok, ha van tapasztalatotok arról milyen egyszerre több helyen dolgozni, helyt állni?

A bejegyzés trackback címe:

https://multiszokeveny.blog.hu/api/trackback/id/tr7014978238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.