Inspiriáció és sikersztorik karrierváltóknak

Tények és tévhitek a szabadúszó életről

2019. december 19. - Mike Klaudia

Immáron fél éve, hogy eljöttem a munkahelyemről és úgy döntöttem, hogy megpróbálok saját magam boldogulni, coachként. Ez az időszak minden szempontból izgalmas és tanulságos volt volt, mert igazából nem igazán tudtam, hogy pontosan mi is vár rám. Nyilván voltak már korábbi tapasztalatok a vállalkozásról, elképzelések és tervek. De az teljesen más, amikor már valóban benne vagy a helyzetben. Szóval itt is igaz, hogy a ”puding próbája az evés!”

Íme, néhány gondolat az elmúlt időszakban történtekről, amiről úgy gondolom érdemes írni, beszélni. Vagy azért mert tanulságos vagy azért mert vicces.

3007.jpg

Tévhit #1Bármeddig lehet reggel aludni

Körülbelül egy hónapja, reggel fél 9 körül kaptam egy üzenetet egy volt kolléganőmtől, amire csak 10 után válaszoltam. Ő azt hitte, hogy biztosan még alszom. Pedig csak azért reagáltam később, mert, dolgoztam, reggel 8tól volt egy ügyfelem.

sleeping.jpg

kép forrása

Többen megkérdezték már, hogy hánykor kelek, mert valahogy az van az emberek fejében, hogyha a magad ura vagy akkor ráérsz lustálkodni. Ráérni éppen ráérnék, viszont akkor nem történik semmi, vagyis nem keresek pénzt.

Azt, hogy reggel ugyanúgy keljek, nem volt nehéz megszokni. Nyilván ezt is lehet sokféleképpen alakítani, én próbálom tartani a saját kereteimet. Sok esetben reggel jönnek az ügyfelek, ilyenkor nem is kérdés, hogy el kell indítani a napot. A többi napon pedig ugyanúgy kelek, így az egész napnak van egy kerete. Nekem ez jött be, de most így karácsony előtt pár nappal azért néha van, hogy tovább maradok ágyban. Ha már megtehetem:)

Tény: Sokat kell azért dolgozni, ahhoz, hogy dolgozni tudjak

Bár a csapból is a marketing folyik, de tény, hogy ez kezdő vállalkozónak, kicsit mindenhez is kell értenie. A marketinghez meg nem árt, ha a picinél jobban. Rengeteg anyag és információ áll rendelkezésre, ember legyen a talpán, aki mindennel képben van. Vagyis a munkaidőbe ez is beletartozik, hogy ezen a téren is képzem magam és az ott tanultakat beépítem.

Picit olyan ez a marketing, mint amikor az orvos felír egy gyógyszerét és majd meglátjuk milyen lesz a hatása. Nemrég dolgoztam egy landing oldal megírásán. Sokat utána olvastam, megírtam, eltöltöttem vele legalább 20 munkaórát és irtó lelkes voltam, hogy ez mennyire ütős lett. Szerintem. Mert utána elindult a hirdetésem, de a pozitív visszhang és a jelentkezők elmaradtak. Mi van ilyenkor? Újratervezés, csalódottság. Nekiülni és megnézni, újból hogy mi miatt nem hozott sikert a hirdetés.

Próbálgatni, változtatgatni és utána ezt megint újra kezdeni. Nincs tuti recept! Csak annyi biztos, hogy csinálni kell. Ha pedig ez a módszer nem működik, akkor keresni kell újat.

business_women.jpg

kép forrása

Piszkos anyagiak

Az egyik kedvenc kérdésem a váltásom óta a ”Keresel már annyit, mint a multiban?” című.

Így, 3-4 hónap coaching után nyilván nem keresem még meg a multis fizetésem. De ez ennyi idő alatt nem is ez volt a cél. Abból, amit keresek, illetve a megtakarításomból költök és költeni is fogok a saját fejlesztésemre, tanfolyamokra illetve olyan coaching eszközökre, amit tudok használni a konzultációk során. Ez kell, mert így lehet ez az egész egyre jobb és én is tudok fejlődni.

Ha valaki meghoz egy ilyen döntés, hogy otthagyja a jó kis fizetését, az a legtöbb esetben áldozattal jár. Kell hozzá egy nagyfokú alázat, hogy bevállalj bizonyos lemondásokat.

Én azt gondoltam, hogy ez számomra nagyon nehéz lesz. Mert nekem mindig fontos volt, hogy a hó végén X összeget még félre tudjak tenni. Ez adott biztonságot és kiszámíthatóságot. Ebben a ”tervezhető” rendszerben éltem tizen X éve.

piggy.jpg

kép forrása

Ezzel ellentétben jelenleg az van, hogy kevesebbet keresek, még nem tudok félre tenni, viszont sokkal, de sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Munkával legalább annyi időt töltök, mint anno alkalmazottként, hanem többet, de az időbeosztásom teljesen más. Több időm marad azokra a dolgokra, amik a munkánk kívül számomra fontosak, jobban tudok logisztikázni.

Egy ehhez hasonló váltást nagyban meghatároz az is, hogy éppen milyen élethelyzetben van az ember és mik a prioritások. Még ha áldozatokkal is jár és sokszor érzem azt, hogy ezt nehezebb csinálni, mint alkalmazottnak lenni, számomra most mégis ez az, ami megadja, amire jelenleg szükségem van. 

Idénre ezzel az írással búcsúzom!

Januárban majd egy olyan történetet olvashattok, ahol az interjú alanyom volt már vállalkozó és alkalmazott is. Jönnek a tanulságok, pro és kontrák. Érdekes lesz!

Kellemes Ünnepeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://multiszokeveny.blog.hu/api/trackback/id/tr4215357592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása