4 dolog, amiben megváltozott az életem mióta szabadúszó lettem

2019. október 21. - Mike Klaudia

13 év multizás után kiszakadni a megszokott rutinból, környezetből eléggé furcsa érzés. Mert bár várja az ember, viszont nem tudja pontosan, hogy milyen lesz. Természetesen vannak olyan helyzetek, területek, amelyekre lehet előre, tudatosan készülni, de adódnak olyan dolgok is, amire egyébként nem is gondoltam volna.

Összeszedtem néhány pontban, hogy számomra mi is volt a legnagyobb változás az elmúlt időszakban.

basket-coffee-coffee-mug-2967810.jpg

 Kép forrása: Pexels.com

  1. Közösség hiánya

 Korábban sok- sok évig nap, mint nap bementem az irodába, ahol volt társaság, volt kivel megbeszélni, hogy milyen volt a hétvége vagy, hogy hova menjünk ebédelni. Ezen kívül természetesen mindig volt olyan kolléga, akire számíthattam, ha éppen elakadtam egy munkával kapcsolatban. Ez picit olyan, hogy amikor benne van az ember, nem biztos, hogy mindig kellő mértékben tudja értékelni.

Mondanom sem kell, hogy nagyban megváltoztak a mindennapok, mióta szabadúszóként dolgozom. A társaságnak főleg az elején éreztem hiányát, amikor még kevesebb volt a munka. De akkor kifejezetten hiányzott, hogy nincsenek körülöttem emberek. Nincs kivel alkalomadtán csak úgy csit csetelni.

Ez volt talán az egyetlen olyan dolog, amire nem is számítottam, hogy hiányozni fog. Viszont onnantól, hogy van munka, vannak ügyfelek, egész jól lehet és kell is egyensúlyozni, mert kell az az idő is, amikor úgymond csak magam vagyok.

  1. Lelkesítő feladatok, motiváció, pro aktivitás

A legjobb része az egész karrierváltásomnak (ami egyben először a legfurcsább is volt), hogy a napom legnagyobb részét valóban olyan dolgokkal, feladatokkal töltöm, amiket szeretek, amiért tudok lelkesedni. Számomra ez az elején szinte hihetetlen volt, mert korábban alkalmazottként ritkán éreztem mindent elsöprő lelkesedést egy- egy projectem kapcsán. Természetesen megcsináltam, amit kellett, de az eufória elmaradt. 

Szintén érdekes volt megtapasztalnom, hogy sokkal könnyebben, saját döntés eredményeképp lépek ki a komfort zónából. Nem külső motiváció hatására, hanem azért, mert érdekem és tudom azt, hogy ha egy adott dolgot megoldok, elintézek, akkor az nekem és a vállalkozásom számára lesz jobb. Nem azért csinálom a dolgom, mert valaki azt mondja. Pontosan ezért nem hittem korábban sem a külső motivációban, amikor valakire ráerőltetnek egy célt, ami tőle teljesen távol áll, másnak pedig fontos.

Ha van saját cél, amivel azonosulni tud az ember, akkor sokkal könnyebben lép meg olyan dolgokat is, amik először talán kényelmetlenek, kevésbé komfortosak.

A jó hír az, hogy ebbe is bele lehet jönni és egy idő után már sokkal könnyebben lehet kezelni az újonnan felmerülő helyzeteket.

  1. Munka- magánélet, ha a párod is otthonról dolgozik

Amíg megvolt a főállásom, heti két napot dolgoztam itthonról. Most ez ugye heti öt nap és mivel a párom is főként itthonról dolgozik ez szintén egy új helyzetet teremtett, amihez alkalmazkodunk kellett.

Nem tartom jó ötletnek, hogy napi 24 órát együtt töltsünk, ezért próbáljuk kialakítani azokat a kereteket, amik mind a munka és a magánélet kapcsán a mi érdekeinket szolgálják.

Például az íróasztalaink a lakás két pontján vannak, külön szobában. Így nem vagyunk egy légtérben és akár egy hosszabb telefonos megbeszéléssel nem zavarjuk egymást a munkában.

Amíg kevesebb ügyfelem volt és többet voltam itthon, akkor megnéztem, hogy melyek azok a feladatok, amit akár máshol is tudok csinálni (pl. marketing tevékenység, blogolás), elmentem beültem egy kávézóba és onnan dolgoztam.

Mivel a marketing és webes dolgokban sokat segít a párom, így ezeket a megbeszélni valókat igyekszünk napközben egyeztetni. Így este már nem kell a munkáról beszélni. Természetesen néha óhatatlanul is szóba kerül néhány dolog, de ezt tudatosan próbáljuk visszaszorítani és napközben intézni.

Egyébként óriási előny is, ha van ott veled napközben valaki, akivel az ad hoc problémáidat esetleg meg tudod beszélni. Én szerintem az elején begolyóztam volna tök egyedül itthon, heti öt napban.

Amire még igyekszünk figyelni, hogy még tudatosabban olyan programokat szervezzünk, amik valóban kikapcsolnak, töltenek és kiszakítanak a munka világából.

  1. Senki nem mondja meg, mit kell csinálnod!

Az, hogy nincs főnököd az egyik legnagyobb előny és hátrány is egyben (ahogy egy korábbi interjúban is elhangzott).

Én egyébként nagyon élvezem, hogy nincs senki, aki rám erőltet vagy kioszt nekem olyan feladatokat, amit amúgy önszántanból tuti nem csinálnék. Persze a mostani munkámnak is vannak olyan részei, amit kevésbé kedvelek, de megcsinálom, mert tudom, hogy ezek is hozzájárulnak a nagy egészhez.

Nagyfokú önfegyelmet és tudatosságot igényel, ha valaki saját maga ura szeretne lenni. És sokszor nehéz tud lenni, hogy mindent egymagad kell, hogy intézz, szervezz, koordinálj. Nincs külön IT, meg HR osztály, ha éppen elakadsz valamiben.

Ez azért nehéz, de lehet kezelni és előbb utóbb megszokod, hogy te vagy a megoldó ember. Viszont érdemes és kell is segítséget kérni, amennyiben lehetőség van rá. Most is van pár olyan feladatom, amihez a tudásom nem feltétlen elengedő és kértem hozzá segítséget a baráti körből.

Az elején gondot okozott a napi ritmus kialakítása. Sok dolog volt a fejemben a vállalkozás kapcsán, viszont, mivel sokat dolgozom itthonról, így az itthoni teendők, háztartással kapcsolatos dolgok is ott voltak a fejemben. Erre kellett egy rendszer, hogy fókuszáltan tudjak dolgozni és közben kaja is legyen itthon. Így arra jutottam, hogy napközben nincs teregetés, mosogatógép ki/bepakolás, bevásárlás, ezeket vagy reggel munka előtt vagy este intézem/ intézzük. A főzés szintén nem napközbeni program, hanem esti, alternatívaként pedig találtam egy nagyon jó kajakiszállítós céget, ahol bőven van opció egészséges menüből is.

Így napközben tudtam haladni a feladat listám alapján. Ennek megírása és a priorizálás egész könnyen megy, viszont kell a napi lista, hogy ne csússzak szét. Persze mindig van pár tétel, amit görgetek egyik napról a másikra, de szép lassan halad minden.

Ez az egész napi rutin/rendszer is emberfüggő, az a fontos, hogy megtaláld azt, ami nálad működik, és úgy csináld.

Összességében ez az egész karrierváltás számomra egy nagy önismereti kaland is, mert sok olyan helyzet adódik, amikkel eddig nem volt dolgom.

Időközben pedig készül az új Multiszökevény interjú, jövőhéten Kriszti karrierváltásról olvashattok, aki egészen Ausztráliáig ment, hogy megvalósítsa álmait!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multiszokeveny.blog.hu/api/trackback/id/tr5715244276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.