Ő is multinál dolgozott, de másfajta életet álmodott meg magának, ami az alkalmazotti keretekbe nem fért bele. Kereste, kutatta, hogy mi is lenne az Ő útja. Így talált rá a masszírozásra. Ma egy budapesti, belvárosi masszázsszalon- a Zöldsziget- büszke vezetője, tulajdonosa.

Surányi Rékával beszélgettem önismeretről, szabadságról, bátorságról.

Hogyan élted meg a váltást? Mennyire voltak félelmeid?

Alá voltak írva a szerződéseim. Azt szoktam mondani, hogy bármikor el lehet menni a Mekibe krumplit sütni. Mindenki munkaerőt keres. Úgy voltam vele, hogyha véletlen nem jön össze, akkor megyek krumplit sütni. Ez egy képletes dolog volt persze. De esküszöm bevállaltam volna, ha kellett volna. Csak azért is kipróbáltam volna, hogy milyen. Kicsit megnézni, hogyan rakják össze a burgereket, az egy csoda. Nem féltem, hogy mi lesz, ha nem jön össze. Voltak szerződéseim, volt tőketartalékunk. Ha nagyon muszáj, a család is tud minimálisan segíteni.

Régóta érdekelte a fotózás, majd egy olaszországi nyaralás alkalmával jött az ötlet, hogy szívesen fotózna profibb géppel. Nemsokkal ezután pedig már egy esküvő kiállításon találta magát, mint esküvői fotós. Munkája egy részét otthonról végzi, így arról is beszélgettünk, hogy milyen kihívást jelent munka-családi élet összeegyeztetése.

Tamás végzettségét tekintve műszaki menedzser, 3 évig volt alkalmazott, majd hamar rájött, hogy Ő nem szeretne más álmaiért robotolni, inkább a sajátjait valósítja meg. Most vállalkozóként weboldalakat készít.

 A kezdetekről, a karrierváltás nehézségeiről és tanulságokról beszélgettem Vele.

Június végén volt az utolsó munkanapom, azóta alkotói szabadságra (én így hívom ezt az periódust) küldtem magam. 5 évvel ezelőtt volt egy ehhez hasonló időszak, amikor nyáron tartottam egy hosszabb pihenőt, viszont akkor tudtam, hogy augusztustól indul a munkakeresés.

Most viszont nem ez a helyzet, most tudom, hogy ősztől nem fogok munkát keresni. Fogok dolgozni, de teljesen más keretek közt és más rendszerben. De ne szaladjunk ennyire, először írok arról, hogy hogyan is telt az elmúlt majd két hónap és milyen tapasztalataim voltak.

Onnantól, hogy egyszerre két munkám volt, elég nehéz volt mindenre időt találnom. A főállásom fix volt, ott nem volt túl sok játékterem időt nyerni és nem is az a típus vagyok, aki elsunnyogja a munkát. Itt annyit tudtam tenni, hogyha este volt coaching ülésem, akkor aznap korábban kezdtem, hogy hamarabb el tudjak jönni. Voltak olyan esték, amikor két ülésem is volt, ilyenkor este fél 10 körül értem haza.

Emellett fontos volt, hogy a magánéletre, családra, barátokra és a saját kis dolgaimra is legyen időm. Vagyis jó lett volna, de nem mindig úgy sikerült.

Mivel egész nap ültem az irodában és utána este is, éreztem, hogy a mozgás talán még inkább szükségessé vált. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de én az egész napos üléstől már rosszul voltam. A testünk egyébként semerre van kitalálva, de tudom, hogy ez sokszor nem választás kérdése, hogy ki mennyi ideig van ebbe bele kényszerítve.

Annak ellenére, hogy ez az egész egy folyamatos logisztikai szervezést igényelt, mégis azt éreztem, hogy töltődöm. Mert a coaching visszahozott valamit az életembe, vagyis a munkámba. Újból tudtam lelkesedni, volt siker élményem.

Élveztem azt, hogy ez a saját kis vállalkozásom. Ahol hozhatok döntéseket, kalkulálhatok az időmmel. ( Természetesen figyelembe véve az ügyfelek igényeit is. ) Mindemellett igencsak tágított a komfort zónámon, mert ez egy másfajta működést, proaktivitást is igényelt.

A coaching folyamat szempontjából pedig ki kellett alakítanom, meg kellett találnom a saját hangomat, stílusomat. Talán ez volt a legnehezebb, mert sokszor megkérdőjeleztem magam és ezt az egészet. Viszont az, hogy belevágtam- immáron 3 éve- adott egyfajta biztonságérzetet. Mert ugye, ez az egész dolog onnan indult, hogy éreztem, hogy a multi nem az én világom, csak akkor még esélyt sem láttam rá, hogy esetleg máshogyan is boldoguljak. Ez egyébként egy nagy buktató, hogy ott abban a közegben szinte csak olyan emberekkel találkozol, akik azt gondolják, hogy másból nem lehet megélni. Olyan ez, mint egy ”aranykalitka”. Az ajtaja nyitva van, de nehéz belőle kirepülni. Aki hasonló helyzetben van/ volt, ajánlom, hogy kezdjen el olyan közösségeket, meetupokat keresni, látogatni, ahol inspirálódni tud. Mert igenis vannak tök jó példák és ezek a sztorik segíthetnek.

Ahogy telt az idő és párhuzamosan futottak a munkák, kezdtem érezni, hogy ennyi mindent bizony nem tudok egyszerre csinálni, pedig nagyon jó vagyok a multi taskingban. Bármennyire is optimalizáltam a dolgokat, mindig volt, amire nem jutott idő. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy biztos azért érzem ezt, mert túl sok minden fontos. Lehet igaza volt, viszont ahogy kimatekoztam, hogy naponta mire hány óra megy el, arra jutottam, hogy az a kb. 8-10 óra, amit a multiban töltök (utazással együtt) veszi el a legtöbb időt azoktól a dolgoktól, amiket igazán szívesen csinálnék.

Időközben sikerült megszabadulnom a lakáshitelemtől, ami igazán felemelő érzés volt. Végre ilyen szempontból szabad voltam! Így a hitel már nem kötött, viszont kinulláztam magam, úgyhogy következett egy újabb hajrá, hogy újra legyen egy kis megtakarításom. Így ez volt utána a ”visszatartó erő”, amiért még mindig kitartottam és szorgoskodtam a főállásomban is.

Idén tavasszal jött el annak az ideje, hogy meghoztam életem talán eddigi legnehezebb döntését és felmondtam. Otthagytam a biztos, kiszámítható állásom.  Viszont megléptem és így már sosem lesz az bennem, hogy „mi lett volna, ha felmondok?”

Onnantól, hogy biztos voltam benne, hogy hosszú távon mást szeretnék csinálni elkezdtem nyitott/ nyitottabb szemmel járni azzal kapcsolatban, hogy akkor mi is lenne az én utam. Mit is csinálnék szívesen?

Nem sokkal ezután egy barátnőm ajánlott egy coaching tanfolyamot. Mivel szerettem volna az önismereti dolgokba is jobban belemerülni-, mert hát csak nekem kell legjobban tudni, hogy mit is kezdjek magammal- így a coach képzés támogatta a bennem zajló folyamatokat is, valamit akár egy új karrier lehetőségét is magában hordozta.

Vannak helyzetek, amikre nem igazán lát rá az ember akkor, amikor éppen benne van, hanem inkább utólag áll össze a puzzle minden darabkája. Most picit én is így érzem magam a saját karrierváltásom kapcsán.

Korábban, huszonévesen szerettem a multizást. A feladat nem volt kifejezetten izgalmas, viszont nagyon jó társaság alakult ki az irodában. Jórészt mindannyian pályakezdők vagy friss munkavállalók voltunk. Szerettünk napközben és munka után is együtt lenni a kollegákkal, a munkát megcsináltuk, de különösebben más dolog nem volt fontos. Szó sem volt még önmegvalósításról.

Ebben az időszakban viszonylag sokat túlóráztam. Lehetett vállalni szombati munkát, amit bőségesen megfizettek. Akinek albérletet/ lakáshitelt kell fizetnie pályakezdő fizuból, az tudja, hogy a pénz milyen sokat is számít.  

Jó szívvel emlékszem vissza erre az időszakra. Itt még elég volt az, ami volt, jó volt, úgy ahogy volt. Nem elégedetlenkedtem. 

4 év múlva váltottam egy másik multihoz. Itt már picit szeniorabb munkákat, projecteket kaptam. Talán azért mert fiatal voltam, vagy nem tudom, de sokszor magamra vettem, ha nem haladtak a dolgok. Hiába tettem én meg mindent, hogy az adott munka jól menjen, ha másoknak, akikkel együtt kellett dolgozni, ez nem volt fontos. Közben természetesen a számonkérés hozzám érkezett. Ezt ma már teljesen másképp tudom kezelni, de ehhez kellett jó pár év.

Időközben vettem egy lakást svájci frankos hitelre. Akkor sajnos tényleg annyival több lett volna a forint hitel, hogy erre esett a választás. Bár nálam a kezdő törlesztő részlet töredéke volt a fizetésemnek, a válság után mégis havi szinten egyre több és több lett a törlesztő. Amikor - az árfolyam változás miatt-  már a felvett hitel összeg duplájával tartoztam a banknak, akkor döntöttem el, hogy valahogy ki fogok, ki kell szállnom ebből a hitelből. Nem tudtam abban a bizonytalanságban létezni, hogy egyszer 50 ezer forintot kell fizessek, aztán pedig 150 ezret.

Akkor abban a helyzetben csak azt láttam megoldásnak, hogy nyomom tovább a multis melót, mert az egy viszonylag biztos állás, fix fizetéssel. Amivel tudok kalkulálni, hogy hogyan és mikor törlesztek elő.

Viszont ezzel szinte egy időben arra is rájöttem, hogy azoknak a munkáknak, amiket csináltam, kb. semmi értelmét nem láttam. Én szeretem, ha haladnak a dolgok és vannak eredmények. Viszont a multik, SSC-k sok esetben annyira nagy szervezetek, hogy hónapok, néha évek telnek el, mire egy project kifut, vagy egy változtatás bevezetésre kerül. Ez egy adottság, amit vagy el tudsz fogadni vagy nem. Rengeteg emberrel kell meetingelni, jóváhagyást kérni, majd ők bevonnak újabb kollégákat és így tovább. És a végén már azt sem tudjuk miért kezdtünk bele és inkább hagyjuk is a francba az egészet. Aztán ugyanígy elkezdünk egy újabb végeláthatatlan projektet.

Emlékszem, egy ehhez hasonló eset után (is) puffogtam az egyik kollegámnak, hogy én ezt nem bírom, és mégis mi értelme van annak, amit itt csinálunk?  Kérdeztem tőle, hogy ő mit gondol erről. A válasz rövid volt és egyszerű: ” Klau, ez van, ezt kell szeretni!”

Ehhez hasonló válaszokat egyébként sokszor kaptam és elkezdtem azon gondolkozni, hogy biztos nálam van a hiba. Hogy miért is nem elég nekem az, ami van? Jó fizetés, kényelmes iroda, ingyen kávé stb. Nem kellene ezt túlgondolni, hanem örülni ennek és kész. 

Elkezdtem megkérdőjelezni a saját elégedetlenségemet, de valahogy csak nem sikerült bebeszélni magamnak, hogy ez hosszú távon tényleg nekem való.

A következő posztban jön, hogy mit is kezdtem ezután a felismeréssel magammal és, hogy hogyan próbáltam kiteljesíteni magam munka fronton.

A blog ötlete már régóta megfogalmazódott bennem, de csak most jutottam oda, hogy elkezdjek végre írni is.

Majd 13 évet dolgoztam különböző multi cégeknél, az utóbbi 4-5 évben kezdtem el azt érezni, hogy ez nem az én helyem, nem az én világom.

Annyit tudtam biztosan, hogy szeretnék újból lelkesedni a munkámért és valami olyat csinálni, aminek látom is értelmét.

Ezt a bejegyzést már „multiszökevényként” írom. 3 hete volt az utolsó munkanapom és most tartok egy hosszabb nyári szünetet. Célok, tervek ősztől vannak, addig pedig írogatok és ötletelek.

A blogon szeretném bemutatni, elmondani én hogyan éltem és élem meg ezt a váltást, illetve célom, hogy minél több sikeres karrierváltó sztoriját hozzam el nektek.