Inspiriáció és sikersztorik karrierváltóknak

Így lettem "multiszökevény"

2019. július 15. - Mike Klaudia

A blog ötlete már régóta megfogalmazódott bennem, de csak most jutottam oda, hogy elkezdjek végre írni is.

Majd 13 évet dolgoztam különböző multi cégeknél, az utóbbi 4-5 évben kezdtem el azt érezni, hogy ez nem az én helyem, nem az én világom.

Annyit tudtam biztosan, hogy szeretnék újból lelkesedni a munkámért és valami olyat csinálni, aminek látom is értelmét.

antique-background-blog-1305363.jpg

Ezt a bejegyzést már „multiszökevényként” írom. 3 hete volt az utolsó munkanapom és most tartok egy hosszabb nyári szünetet. Célok, tervek ősztől vannak, addig pedig írogatok és ötletelek.

A blogon szeretném bemutatni, elmondani én hogyan éltem és élem meg ezt a váltást, illetve célom, hogy minél több sikeres karrierváltó sztoriját hozzam el nektek.

A bejegyzés trackback címe:

https://multiszokeveny.blog.hu/api/trackback/id/tr2014927244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clavell77 2019.07.17. 20:59:36

Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra; kb. ugyanígy, tizeniksz év multikörnyezetben eltöltött szakmai út után gondolkozom hasonlón....érdekel, neked hogy alakult ez....

Karfiol 2019.07.17. 20:59:39

Én eleve nem értettem azokat az embereket, akik egy multinál jól érzik magukat. Kíváncsian várom, hogyan éled meg, elég éles váltás lesz, ha az önállósodás felé veszed az irányt. Egy jó tanács, ne add fel. Lesznek olyan pillanatok, mikor az ember kihátrálna belőle, aztán eltelik egy hét, és beúsznak az új lehetőségek. Viszont itt már keményen kell dolgozni, ha a magad ura akarsz lenni, vége az "átpasszolok a ticketet egy másik osztályra, hátha nem veszik észre" világnak. ;)

Rómaikömény 2019.07.17. 20:59:46

Jo téma.én is elszöktem de én hamar.kokainos fönöktöl.

clemens 2019.07.17. 20:59:47

.Így kezdésként nyithattál volna valami mondanivalóval is...

Mike Klaudia 2019.07.17. 21:03:44

@Clavell77: Köszi! Igyekszem majd hasznos posztokat írni ennek a folyamatnak minden részéről.
Te mióta gondolkozol a váltásban?

Mike Klaudia 2019.07.17. 21:06:03

@Karfiol: Igen, furcsa lesz, már most is az. Egyelőre olyan érzésem van, hogy nemsokára letelik a nyári szabi és utána mennem kell vissza:)
Saját tapasztalat amiket írtál?
Köszi a biztató szavakat!

Clavell77 2019.07.18. 11:02:43

@Mike Klaudia: Néhány hónapja. Egyelőre érlelem a dolgot, osztok-szorzok kissé, mert a multik (legalább néhány és néhány területen ) nagy fegyverténye a jó lóvé...több lábon állok, de azért nagyon nem szeretnék az életszívonalon sem ejteni... :)

Yossarian_M 2019.07.18. 11:03:05

A cenzura is multis orokseg?

Karfiol 2019.07.18. 11:03:08

@Mike Klaudia: dolgoztam multinál úgy fél évet, és elég is volt. "Dolgozott" a részlegünkön úgy 300 ember, ebből kb. 10 volt, aki valóban vitte a melót a hátán. Jellemzően kis-közepes cégeknél dolgoztam, mígnem nagyon sok éve céget nem alapítottam. Az eleje nagyon nehéz. Voltak időszakok, mikor elmentem mellette melózni ide-oda, aztán csak összejött az az ügyfélkör. És itt sincs megállás, ha ne akarsz a süllyesztőbe kerülni, akkor minden mérföldkő melós. Akkor fogsz igazán rájönni, hogy soha nem mennél még egyszer multihoz dolgozni, amikor ügyvezetőként egy multival kell majd tárgyalnod, és kitéped a maradék hajadat is.

Mike Klaudia 2019.07.18. 12:52:12

@Clavell77: Megértem, amit a fizuról írsz. Engem is ez tartott ott sokáig.

Mike Klaudia 2019.07.18. 12:55:19

@Karfiol: Tök jó, hogy megcsináltad a saját bizniszed. Igen, tudom,hogy ebben mennyi meló van. Szerencsére sok, jó közeli példám van, akik a saját utukat járják.

Clavell77 2019.07.22. 11:41:08

@Mike Klaudia: hát, várom, hogy neked hogyan sikerült abszolválni ezt, hátha ötletet vagy inspirációt ad.... :)
süti beállítások módosítása